Elérhetőségek
Szepesszentgyörgyi Ádám a nevem, a csípőszúnyogok vizsgálatával, és az ellenük történő védekezés egészségre és környezetre ártalmatlan lehetőségeivel foglalkozom. Az ökológiai, biotechnológiai (mikrobiológiai), kolloidkémiai és biokémiai ismeretekből álló munkám után (letölthető itt...), elkezdtem szakértői tevékenységgel foglalkozni. Persze a kémiai módszernek nagy előnye, hogy olcsóbb, és nem igényel annyi utánajárást. (Lárva tenyészőhelyek felkutatása, és ellenőrzése munkaigényesebb, mint megállapítani, hogy csíp-e a szúnyog, vagy nem. Bár ettől valójában jóval több egy szakértő feladata, hiszen többek között az emberekre, környezetbe kiszórt vegyszer hatását is ismernie kell... kéne.) Ezt követően kezdtem el foglalkozni a kémiai szerekkel. Hogyan hatnak, milyen élőlényekre jelentenek veszélyt, létezik-e biztonságosabb megfelelőjük. No, és persze a kivitelezés, élőlénycsoportok aktivitása... ismeretében is sokkal biztonságosabbá tehető a szúnyog-"irtás".
A kémiai légi permetezésnél elgondolkodtató az a tény, hogy a szúnyogok kiirtásának céljából önmagunkat is lepermetezzük idegméreggel, míg a növényvédelemben csak megmosás után fogyasztjuk el a lepermetezett növényeket... mégis az utóbbi nagyobb tiltakozást vált ki.
A szúnyogok elleni védekezés szerencsés hiányossága, hogy Magyarországon még nem alakult ki szúnyogok által terjesztett járvány, ezért a szúnyogok elleni védekezésnek nincs nagy felelőssége... nem nagy baj, ha eredmény nélkül végzik a munkát a kivitelezők. De ennek a jelenségnek lehet köszönni, hogy a szúnyogártalommal nem foglalkoznak komolyan a védekezést finanszírozók sem. Jelenleg az a helyzet, hogy a gazdagabb vagy turisztikai célból jelentősebb önkormányzatoknak van pénzük védekezni, a többiek nem fontosak.
A jelenleg megszerzett ismeretanyag eredményeképpen magabiztosabban tudom eldönteni, hogy mikor-melyik módszer alkalmazása az eredményesebb, és a helyesebb.
Tovább a kezdőlapra: Tovább >>>
Tovább a kérdésekhez: Tovább >>>
|